Sikereink

Dénes Tamás-Sándor Mihály: BAJ-NOK-CSA-PAT című könyve 2011. decemberében jelent meg. A magyar labdarúgás 14 bajnok klubjának története. Igényessége és alapossága messze túlhaladja az átlagos sportkönyvekét.

Megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy a 06 30 912 1572 telefonszámon


Farkas Gábor: Törzsét tartó ág c. verseskötete 2011 decemberében jelent meg a Hungarovox Kiadó keretében.

Farkas Gábor költő, tanár, irodalomkritikus 1977-ben született Miskolcon, jelenleg családjával Debrecenben él. 2001 óta jelennek meg versei, tanulmányai, rezenciói folyóiratokban, antológiákban. 2009 óta foglalkozik az erdélyi és csángó kortárs irodalommal, e tárgyban közölt írásai és versei többek között a Magyar Naplóban, a Hitelben, a kolozsvári Helikonban és az Agriában jelentek meg. 2010 óta a Partium című művészeti folyóirat szerkesztője.


Csizi Katalin tanárnőnk a véradó mozgalomért végzett kimagasló munkájáért a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága ezüst emlékérmét kapta.

veradasert oklevelveradasert emlekerem


Domokiné Tóth Mária tanárnőnk képzőművészként ért el sikereket A Debrecen Online oldalán interjú is olvasható vele:

http://www.deol.hu/main.php?c=14352


Császár József tanár úr több írásával is sikereket ért el pályázatokon. Az Aranyhallá változott királylány című könyve értékes olvasmány a fiatalabb korosztálynak:

A kiadó honlapján meg is tekinthetjük a szerző bemutatását és a könyvet.

További eredményes pályázatai:

  • I. helyezés A ?Légies táncok? című III. Lidércfény Pályázaton 2009
  • III. helyezés A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által a Biológiai Sokféleség Világnapján meghirdetett országos meseíró pályázaton 2009
  • III. helyezés A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága és a pécsi Eszperantó utcai ?Zöld Óvoda? Országos környezetvédelmi meseíró pályázaton 2010
  • Különdíj IV. országos mesefesztivál pályázatán 2010

Megjelent Sándor Mihály tanár úr legújabb könyve, A debreceni futball képes kalauza (1899-):

A könyv bemutatója megtekinthető erre a linkre kattintva

További érdekességek tanár úrról

Életpályája megtalálható a wikipédia magyar oldalán

Amatőrök és álamatőrök - A magyar labdarúgás története I. című könyve, melyet B. Bába Évával és Dénes Tamással írtak közösen 2014. június 29-én nívó díjat kapott.

nivodij 2014nivodij 2014


Hinger Gábor 10.D osztályos tanulónk ökölvívóként ért el

  • Diákolimpiai bajnok 2007
  • Serdülő magyar Bajnokág III. hely 2007
  • Diák olimpia II. hely 2008
  • Junior magyar bajnokság II. hely 2008
  • Diák olimpia III. hely 2009
  • Junior magyar bajnokság III. hely 2009
  • Énekes István Ifjúsági Emlékverseny 2010. február II. helyezés

hinger gabor


Megjelent Sándor Mihály tanár úr 100 éves a BUSE és az újfalui futball című könyve. A linkre kattintva többet is megtudhatunk róla:

http://www.haon.hu/koszontjuk-a-szazeves-buse-t/1719101


Almási Gábor a "Mosolyvirág" Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete által kiírt 2011. évi Szülők, nagyszülők életmeséi pályázat harmadik korcsoportjában I. helyezést ért el, valamint a 2014. évi Életmesék pályázaton II. helyezést ért el. Gratulálunk neki.

oklevel 02oklevel 02


Az 59. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyt, 2015.február 4-7. között rendezték Debrecenben, 21 ország 170 versenyző részvételével.

Nagy Bence István iskolánk tanulója (2/12.1), 91 kg-ossúlycsoportban indult ezen a rangos versenyen. Az elődöntőben litvánökölvívóval, a középdöntőbe pedig egyiptomi bokszolóval kellett megküzdenie. Kemény küzdelemmel és taktikus bokszolással sikerült legyőznie mindkét ellenfelét. A döntő mérkőzésre a verseny utolsó napján került sor, egy horvát öklözővel vívtak kemény csatát. Bence a három menetes, nagyon kemény küzdelemvégén, sajnos pontozásos vereséget szenvedett. Ennek ellenére büszkén állhatott fel a dobogóra és átvehette a megérdemelt ezüstérmét.

Nagy Bence Istvánnak további sikeres sport karriert kívánunk!

nagy bence


Gratulálunk a Koltón megrendezett második Petőfi-szavalóverseny elért eredményéhez Balog Jenőnek és Domokiné Tóth Máriának.

balog jenodomokine toth maria

A Gulyás Pál Kollégium a város kollégiumai és középiskolái számára 2015. november 4-én szavalóversenyt rendezett, melyen Balogh Jenő a 12.a osztály tanulója 2. helyezést ért el.

Gratulálunk Balogh Jenőnek a 2015. november 26-án megrandezett Szép Ernő regionális vers- és prózamondó versenyen elért I. helyezésért.

Gratulálunk Balogh Jenőnek a Kós Károly Szakképző Iskola által megrendezett "Az ötágúsíp üzenete" című vers- és prózamondó versenyen elért I. helyezésért.


SÁNDOR MIHÁLY

1985-től tanít a Debreceni SZC Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma Felnőttoktatási Tagozatán, ahol évtizedekig munkaközösség-vezető volt. Az 1980-as évek végétől folyamatosan jelennek meg írásai, előbb külföldön, később idehaza. 1988-tól az olasz almanach, az Annuario del Calcio Mondiale, valamint a színvonalas drukkermagazin, a Supertifo magyarországi munkatársa. 1992-től rendszeresen publikál a Képes Nemzeti Sportban, amely folytatásokban közli a Kupagyőztes klubok krónikája című futballtörténeti sorozatát. 1993-tól a Nemzeti Sportban, 1994-től a Focivilágban, 1996-tól a 3. Félidő című szurkolói újságban és a Hajdú-bihari Naplóban, 2005-től a 6:3 Futballmagazinban jelentek meg dolgozatai. 1999 márciusától a Nemzeti Sport, 2000 elejétől A Színes Sport olvasószerkesztőjeként tevékenykedett. 2001 nyarán látott napvilágot első önálló könyve, A Loki, amely a DVSC huszonöt futballistájával készített riportjait tartalmazza.

2003-ban került forgalomba a Dénes Tamással közösen írt Futballtörténelemi lecke – nem csak fiúknak c. munkája. 2007-ben született az Aranycsapat legendás védőjével, Buzánszky Jenővel készítetett interjúkötete, a Vasutasból aranybányász. 2008-ban publikálta a debreceni szurkolókról szóló, lírai és önéletrajzi elemekkel átszőtt körképét, A szívünk, a vérünk a Lokié címmel.

2010 karácsonyára jött ki a nyomdából a 800 oldalas, közel 800 képpel illusztrált kötete, A debreceni futball képes kalauza (1899-) címmel. Az átfogó és „kiemelkedő munkájáért” DVSC Futball Szervező Zrt. vezetősége kitüntetésben részesítette

2011. júniusban került az olvasók kezébe a 100 éves a BUSE és az újfalui futball című, monografikus jellegű kötete, amelyet a berettyóújfalui önkormányzat megbízásából készített. 2011 karácsonyára lett készen a Dénes Tamással közösen írt Baj-nok-csa-pat! című könyve, mely 418 oldalon, mintegy 700 fotóval színesítve az 1901 és 2011 között a magyar élvonalban bajnoki aranyérmert nyert 14 klub történetét tárgyalja. 2012 nyarán a kiadvány a Magyar Sportújságírók Szövetségétől Nívódíjat kapott.

2012 decemberében került forgalomba a Dénes Tamással közösen publikált Markos, a Bocskai büszkesége című könyve.

2012 és 2015 között készült el a teljes magyar labdarúgás történetét mintegy 3700 oldalon feldolgozó, monografikus jellegű sorozata, amelynek megírására szerzőtársaival, B. Bába Évával és Dénes Tamással vállalkozott. Az ötkötetes első könyvét 2014-ben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nívódíjjal, a teljes sorozatot 2016-ban a Magyar Olimpiai Bizottság az Ezüstgerely-pályázat sportirodalom kategóriájának második díjával ismerte el. Külföldön eleddig a volt Jugoszlávia és Szovjetunió utódállamaiban, Olaszországban, Franciaországban, Görögországban, Lengyelországban, Németországban, Finnországban és Argentínában jelentek meg tollából publikációk, főként a magyar és a nemzetközi ultra- és huligánmozgalmat elemzők.

2006 őszétől tart folyamatosan előadásokat a Debreceni Egyetemen a labdarúgás eredetéről, az archaikus módozatairól, a világbajnokságok, az Európa-bajnokságok, a Bajnokcsapatok Európa Kupája, a Bajnokok Ligája históriájáról, a különféle lelátói kultúrák jellegzetességeiről, a sportpályákon tapasztalható erőszakos megnyilvánulások, a stadionkatasztrófák társadalmi hátteréről, politikai, szociológiai, morális és gazdasági okairól.

2018. novembere 29-én a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi kara Sándor Mihály kollegánkat hosszú évtizedes sikeres tevékenysége elismeréseként címzetes egyetemi docenssé avatta.

2018 XI 29 docens IMG 20181129 190936

IMG 20181129 190845
Tiszta szívből gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk.

 

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!       felveszem a kapcsolatot

×
Piacképes szakmákkal Téged is várunk!