„Hihetetlen nagy diákélet volt a Barossban”

Tiba Zsolt, református lelkipásztor számára nem éppen klasszikus módon történt az iskolaválasztás. Sokkal inkább ötletszerűen. Szerinte a Gondviselésnek köszönheti, hogy egykori iskolájában; a Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban sikerült továbbtanulnia.

– A Téglási Általános Iskolába jártam, ahol lehetőséget kaptam a közösségi munka végzésére a diákönkormányzaton keresztül, és kipróbálhattam magam a vers- és prózamondás területén is. Sokat köszönhetek akkori tanáraimnak és az iskola igazgatójának, Kása Sándornénak. Azonban mégsem sikerült konkrét, magabiztos célt választanom a továbbtanulást illetően. Számszerűen öt helyre adtam be a jelentkezésemet. Volt ezek között gimnázium, fodrász szak, dráma tagozat és még ki tudja mi. Egyik helyre sem vettek fel – idézte fel Tiba Zsolt. – Hol helyhiányra hivatkoztak, hol az átlagom nem volt megfelelő. Ekkor körtelefonokba kezdtem, hátha valahová sikerül bekerülnöm. A legemberibb és legszolidárisabb a Baross Gábor Szakképző Intézet volt mind közül, az akkor még 109-es néven ismert iskola. Kállainé Sztancs Erika iskolatitkár vette fel a telefont, akit akkor még nem ismertem, de halkan megsúgta, hogy van még egy hely, és ha jól emlékszem ez az általános gépszerelő szak volt. Ha Erika nem segített volna, akkor valahol máshol kötöttem volna ki. Gondoltam majd lesz ebből valami – tette hozzá.

 

Semmit sem értett a számítógéphez

– Két hónapot bírtam, hiszen hamar rájöttem, ez a pálya nem nekem való, de szerintem a szakma jobban járt, hogy nem végeztem el ezt az osztályt. Az akkori igazgatót, Dr. Gál Jánosnét kerestem meg, hogy valamilyen módon segítsen rajtam, mert a szervezetem is tiltakozott a gépszereléstől, örökké hálás leszek neki. Épp akkor üresedett meg egy hely a számítástechnikai szoftverüzemeltető osztályban. Egy kérdése volt csupán hozzám: Ért maga a számítógéphez? Magabiztos gyorsasággal válaszoltam, hogy én ugyan semmit sem. Akkor majd megtanulja, mosolyogta el magát. Most így két évtizeddel később azért elárulom, hogy szoftverüzemeltetést sem jó szívvel vállalnék, maradjunk annyiban, hogy voltak tőlem sokkal jobbak ezen a téren. Azonban itt elkezdődött valami, illetve folytatódott az, ami Tégláson elindult. Már első félév végére a Diákönkormányzat alelnöke lettem – Nagy Zsolt Tamás mellett –, majd később elnöke is lehettem – mondta Zsolt.

 

„A könyvtár volt a fő találkozási hely”

tibazsolt

– Mai szemmel visszatekintve hihetetlen nagy diákélet volt a Barossban. Galambos Sándor igazgatóhelyettes úr és Mátyás Tibor tanár úr nem csak felkarolták ezt az ügyet, hanem bíztak bennünk, lehetőséget adtak. Azt hiszem, ha ezt nem tették volna, ma sokkal bizonytalanabb módon mozognék a világban. A legtöbbet tették, amit egy fiatal elvárhat: komolyan vettek minket. Diákparlamentek, balatoni kirándulások, a tanári karból verbuválódott énekkar, vetélkedők, iskolarádió, iskoladiszkó. Nagy közösségi élet volt, és lelki élet is egyben, hiszen mindig megtalálható volt a könyvtárban Julika néni, akivel bármiről lehetett beszélgetni. Megosztottuk a dilemmáinkat, és mindig volt egy kijózanító mondata, gesztusa. A könyvtár volt a fő találkozási hely, akkor is, ha örültünk és akkor is, ha szomorúak voltunk – fogalmazott.

 

Köszönet az egykori mestereknek

– Nem mesterkélt túlzás azt állítanom, hogy nagyon sokat köszönhetek ennek az iskolának. Fórizs Ildikó tanárnő vers- és prózamondó versenyekre készített fel minket. Azóta sem találkoztam olyan emberrel, aki Tőle szebben beszélné, és szakmaibb módon értené a magyar nyelvet. Lelkészi hivatásomban nagy hasznát veszem a Tőle kapott tudásnak. De ide sorolhatom Kerényi László legendássá vált „számtan” óráit is. Érettségi után ajándékoztunk számára egy bőrkötéses zöld összefoglaló feladatgyűjteményt, amire ráírtuk szavajárását: A Mesternek tanítványaitól. Hiszen mindenkit Mesternek szólított. Pár évvel ezelőtt volt a húsz éves érettségi találkozónk, szinte mindenki ott volt. Jakab Dánielné osztályfőnökünk egy percet sem öregedett, pedig nem okoztunk számára könnyű éveket. Visszagondolva nem is értem, hogy lehetett hozzánk ennyire türelmes. Azóta már sejtem. Szeretett minket, és mi is Őt, ez derült ki a legutóbbi találkozás alkalmával is – tette hozzá a református lelkipásztor.

 

„Nem egyházi iskola, mégis többet kaptam az iskolai években és az azóta eltelt időszakban, mint amit valaha is visszaadhatnék.”

Tiba Zsolt szerint versengő világban élünk, ahol mindig mindenki egymásra licitál. Azonban sokkal fontosabb egy olyan hely, ahol önmagunk lehetünk, szeretnek minket és embernek tekintenek. A Baross egy ilyen hely volt számára. Ezt erősítette benne az utóbbi években Szondi Jenő, az iskola volt igazgatója is, aki a debreceni Kossuth utcai református templomban ünnepi hangversenyre hívta a végzős diákokat és tanárokat, mellyel egy csodálatos hagyományt teremtett. Megtisztelő Zsolt számára, hogy esztendőről esztendőre lelki útravalót adhat a végzősöknek.

 

Forrás: HAON

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!       felveszem a kapcsolatot

×

Kedves 8. osztályos diákok!

Ismerjétek meg iskolánkat közelebbről is!

További kisfilmjeink

Felvételi tájékoztatónk