SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/002 | 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A.

Intézmény logo

Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

HírekKözérdekű adatokKRÉTA
Széchenyi 2020

Boldog iskola

Boldog iskola

Iskolánk 2016 szeptembere óta részt vesz a „Jobb Veled a Világ” Alapítvány által kidolgozott Boldogságóra Programban.
A program fő célja, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve ötleteket és módszertani segítséget adjon a tanulóknak a boldogságra való képesség fejlesztéséhez. A program részt vevő diákjaink olyan ismerretekre tesznek szert, mely segíti őket, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal. Ez egy olyan prevenciós program, amely csökkenti a tanulók szorongását, miközben erősíti önbizalmukat, így kiegyensúlyozottabbá válnak a gyerekek, és várhatóan az iskolai teljesítményük is javul. Emellett lehetőséget ad a testi-lelki egészségmegtartás tényezőinek tudatosítására is. A program a tanév minden hónapjában olyan témát jár körül, mely segíti és támogatja a gyerekeket a hétköznapi problémákkal való megküzdésben, és a folyamatos önismereti fejlesztéssel és boldogságérzetet fokozó technikák bemutatásával
személyes, lelki egészségüket is tápláló kompetenciáikat fejleszti.
A program keretében a tanulók havonta más-más témakör megismerésével, feldolgozásával ismerik meg a boldogság összetevőit, feltételeit, s fejlesztik boldogságra való képességeiket.

A témakörök a következők:
1. A hála gyakorlása – szeptember
2. Az optimizmus gyakorlása – október
3. Társas kapcsolatok ápolása – november
4. Boldogító jócselekedetek – december
5. Célok kitűzése és elérése – január
6. Megküzdési stratégiák – február
7. Apró örömök élvezete – március
8. A megbocsátás gyakorlása – április
9. Testmozgás – május
10. Fenntartható boldogság – június 

 

2016/2017 tanév

Három csoportunk vett részt a programban három pedagógussal.
A Happy Baross csoport Párkányiné Ajtai Andrea iskolapszichológus irányításával vett részt a
programban.
https://boldogsagora.hu/gyerekek-munkai#csoport=Happy%20Baross

A csoport októberi, februári, márciusi és júniusi munkáját dicséretben részesítették a
Boldogságóra program honlapján.
November hónapban Párkányiné Ajtai Andrea elnyerte a hónap pedagógusa címet,
középiskolás kategóriában. (https://boldogsagora.hu/hirek/a-tarsas-kapcsolatokhonapjanak-pedagogusai/)
A kar2 csoport osztályfőnökük, Kányádiné Gaál Noémi irányításával vett részt a programban.
https://boldogsagora.hu/gyerekek-munkai#csoport=kar2


A csoport májusi rajzát dicséretben részesítették a Boldogságóra program honlapján.
Április hónapban Kányádiné Gaál Noémi elnyerte a hónap pedagógusa címet, középiskolás
kategóriában. (https://boldogsagora.hu/hirek/a-megbocsatas-honapjanak-pedagogusai/)
A Koli-sokk csoport Nagyné Horváth Ilona kollégiumi nevelőtanár irányításával vett részt a
programban.
https://boldogsagora.hu/gyerekek-munkai#csoport=Koli-sokk

Június hónapban Nagyné Horváth Ilona elnyerte a hónap pedagógusa címet, középiskolás
kategóriában. (https://boldogsagora.hu/hirek/a-fenntarthato-bologsag-honapjanakpedagogusa/)

 

2017/2018 tanév

Immár második éve vehettük át a Boldog Iskola címet, amit a Jobb Veled a Világ
Alapítvány Boldogságintézete által kiírt pályázaton nyert el iskolánk.

Egy csoportunk vett részt a programban: a BoldogUlok csoport Párkányiné Ajtai Andrea
iskolapszichológus és Nagyné Lengyel Éva osztályfőnök irányításával vett részt a programban.
https://boldogsagora.hu/gyerekek-munkai#csoport=BoldogUlok

A csoport októberi, decemberi, februári és májusi munkáját dicséretben részesítették a
Boldogságóra program honlapján.
Június hónapban Nagyné Lengyel Éva elnyerte a hónap pedagógusa címet, középiskolás
kategóriában. (https://boldogsagora.hu/hirek/a-fenntarthato-boldogsag-honapjanakpedagogusa/)

 

2018/2019 tanév

Egy csoportunk vett részt a programban: a Happy Guys csoport Párkányiné Ajtai Andrea
iskolapszichológus irányításával vett részt a programban.
https://boldogsagora.hu/gyerekek-munkai#csoport=Happy%20Guys

A csoport decemberi és júniusi munkáját dicséretben részesítették a Boldogságóra program
honlapján.

 

2019/2020 tanév


Egy csoportunk vett részt a programban: a Happy Guys csoport Párkányiné Ajtai Andrea
iskolapszichológus irányításával vett részt a programban.
https://boldogsagora.hu/gyerekek-munkai#csoport=Happy%20Guys

A csoport decemberi és júniusi munkáját dicséretben részesítették a Boldogságóra program
honlapján.

 

2020/2021 tanév


Egy csoportunk vesz részt a programban: a Happy Guys csoport Párkányiné Ajtai Andrea
iskolapszichológus irányításával vett részt a programban.
A csoport októberi munkáját dicséretben részesítették a Boldogságóra program honlapján.
https://boldogsagora.hu/gyerekek-munkai#csoport=Happy%20Guys

 

2021/2022 tanév

 

Egy csoportunk vesz részt a programban: a Happy Guys csoport Párkányiné Ajtai Andrea
iskolapszichológus irányításával vett részt a programban.
Február hónapban Párkányiné Ajtai Andrea elnyerte a hónap pedagógusa címet, középiskolás
kategóriában. 
https://pozitivpedagogia.hu/gratulalunk-a-megkuzdesi-strategiak-honap-boldogsagoras-pedagogusainak/

2016/2017-es tanév


Csatolt fájlok

Boldogság program 2016 szeptember

Letöltés

Boldogság program 2016 október

Letöltés

Boldogság program 2016 november

Letöltés

Boldogság program 2016 december

Letöltés

Boldogság program 2017 január

Letöltés

Boldogság program 2017 február

Letöltés

Boldogság program 2017 március

Letöltés

Boldogság program 2017 április

Letöltés

Boldogság program 2017 május

Letöltés

Boldogság program 2017 június

Letöltés

2017/2018-as tanév


Csatolt fájlok

Boldogság program 2017 szeptember

Letöltés

Boldogság program 2017 október

Letöltés

Boldogság program 2017 november

Letöltés

Boldogság program 2017 december

Letöltés

Boldogság program 2018 január

Letöltés

Boldogság program 2018 február

Letöltés

Boldogság program 2018 március

Letöltés

Boldogság program 2018 április

Letöltés

Boldogság program 2018 május

Letöltés

2018/2019-es tanév


Csatolt fájlok

Boldogság program 2018 szeptember

Letöltés

Boldogság program 2018 október

Letöltés

Boldogság program 2018 november

Letöltés

Boldogság program 2018 december

Letöltés

Boldogság program 2019 január

Letöltés

Boldogság program 2019 február

Letöltés

Boldogság program 2019 március

Letöltés

Boldogság program 2019 április

Letöltés

Boldogság program 2019 május

Letöltés

Boldogság program 2019 június

Letöltés

2019/2020-as tanév


Csatolt fájlok

2019.09. Boldogságóra

Letöltés

2019.10. Boldogságóra

Letöltés

2019.11. Boldogságóra

Letöltés

2019.12. Boldogságóra

Letöltés

2020.01. Boldogságóra

Letöltés

2020.02. Boldogságóra

Letöltés

2020/2021-es tanév


Csatolt fájlok

2020.09. Boldogságóra

Letöltés

2020.10. Boldogságóra

Letöltés

2021/2022-es tanév


Csatolt fájlok

Boldogság program 2022. február

Letöltés

Partnereink

SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum


Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A.

Telefon: +36 52 471 798 (iskola)

E-mail: baross@dszcbaross.edu.hu

OM azonosító: 203033/002

Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002418


2024Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium