SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/002 | 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A.

Intézmény logo

Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

HírekKözérdekű adatokKRÉTA
Széchenyi 2020

Kollégium

Kollégium

Felújított kollégiumunk az iskolával egy épületben található. Jelenleg 156 férőhellyel rendelkezünk: 52 lány és 104 fiú számára tudunk helyet biztosítani. Két emeleten a fiúk, a harmadikon a lányok laknak négyágyas szobákban. A társalgókban televízió, számítógépek állnak a tanulók rendelkezésére.

A kollégiumban a napi háromszori étkezésért kell térítési díjat fizetni. A gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanulók igénybe vehetik az étkezési kedvezményt. Az ezzel kapcsolatos ügyek intézésére kijelölt fogadóórák keretében van lehetőség minden hónapban.

A kollégiumi diákok tanulmányi munkáját minden nevelőtanár a saját szakjának megfelelően segíti. A korrepetálásokat, felzárkóztató foglalkozásokat meghatározott időben vehetik igénybe a diákok. A napi felkészülést a háromórás szilencium teszi lehetővé.

Kollégiumi és városi programok szervezésével igyekszünk színesíteni diákjaink szabadidős tevékenységét. A diákönkormányzat által szervezett hagyományos események (elsősavató, karácsonyi ünnepség, nőnapi megemlékezés, végzősbúcsúztató, sporttevékenység) mellett figyelemmel kísérjük a debreceni programokat, és ezeket a diákok aktuális igényeihez igazodva rendszeresen látogatjuk.

Nevelőtestületünk minden feltételt biztosít ahhoz, hogy diákjaink nyugodt, komfortos, otthonos környezetben élhessenek és tanulhassanak.

A Vámospércsi Úti Kollégium a Debreceni Szakképzési Centrum telephelye, és több centrumos iskola oktató-nevelő munkáját segíti. Az épületet a 2020/2021-es tanévben vettük birtokba – béreljük azt a Debreceni Egyetemtől.  A Kollégium a városból könnyen megközelíthető, több buszjárat megállója is az épület közvetlen közelében helyezkedik el.

Az épület 4 emeletes. Az első emeleten a lányok vannak elhelyezve 21 szobában, a második és a harmadik szintet a fiúk lakják összesen 43 szobában, míg a negyedik szint az egyetemi hallgatók számára van fenntartva. A szobákat 2020 nyarán újíttatta fel a Centrum. A szobákban mosdó hűtőszekrény található. A folyosóról külön nyílnak a WC-helyiségek és a zuhanyzók. Minden lakószobában 3 főt tudunk elhelyezni.

A szabadidő hasznos eltöltésének színtere a földszinti társalgó, a játékszoba két csocsóasztallal és egy pingpongasztallal, valamint az udvar, ahol egy röplabdapálya található. Az így kialakított kiegyensúlyozott kollégiumi élet és a megfelelő környezet segíti a diákok tanulmányi munkáját.

Minden leendő kollégistát szeretettel várunk!

Kollégium:

  • Cím: 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A.
    • Leányvári Andrea kollégiumvezető: 52/471-798
  • Cím: 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. - Telefon: 52/512-900/77511


Jogorvoslati kérelem (kollégiumi felvétel)

A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Szkt.) 54. § (1) bekezdése értelmében a tanuló (kollégiumi) felvételéről az intézmény igazgatója dönt.

Az igazgató döntése ellen a jelentkező, kiskorú jelentkező esetén a jelentkező törvényes képviselője a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutástól számított 15 napon belül eljárást indíthat. 

Az eljárást megindító kérelmet érdeksérelemre vagy jogszabálysértésre hivatkozással a Debreceni Szakképzési Centrum (4030 Debrecen, Fokos u. 12.) főigazgatójához kell benyújtani. Az elsőfokú felvételi határozat ellen benyújtott eljárást megindító kérelmet az Szkt. 37. § (2) bekezdés b) pontja és a 37. § (4) bekezdése alapján a szakképzési centrum főigazgatója bírálja el.

A jogorvoslati kérelmet az erre rendszeresített nyomtatvány felhasználásával kell elkészíteni. A jogorvoslati kérelemhez csatolni kell a szakképző intézmény kollégiumi felvételt elutasító döntését. 

Az intézmény döntése végleges, amennyiben a fenti határidőn belül nem nyújtottak be eljárást megindító kérelmet vagy annak benyújtásáról lemondtak.

Jogorvoslati kérelem

Kollégiumi felvételhez

Letöltés

Kollégiumi jelentkezés 2025/2026

Jelentkezni kizárólag online 2025. május 1-től 2025. május 15-ig lehet. A jelentkezési határidő elmulasztása esetén várólistára helyezési kérelem adható be az illetékes kollégium email címére.

Jelentkezem

Kollégiumi férőhely igénylése összefüggő szakmai gyakorlat idejére 2025. június 29. - 2025. augusztus 31.

A tájékoztató elolvasása után a linken megnyíló űrlap kitöltésével tud jelentkezni.

Jelentkezem

Kollégium bemutatása

Tekintsd meg kisfilmünket.

Megnézem

Kollégiumi élet

Tekintsd meg kisfilmünket.

Megnézem

    Kollégiumi felvételi tájékoztató

Letöltés

    A Kollégium Pedagógia Programja

Letöltés

    A kollégium hazirendje

Letöltés

    Fellebbezési eljárást megindító kérelem

Letöltés

Partnereink

SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum


Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A.

Telefon: +36 52 471 798 (iskola)

E-mail: baross@dszcbaross.edu.hu

OM azonosító: 203033/002

Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002418


2025Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium